Szélvédőcsere Budapest, Pest megye

Azonnali, olcsó szélvédőcsere Budapesten 06 70 602-6000

Helyszíni szélvédőcsere II. kerület

Akár azonnali nano bevonat autószélvédőre II. kerület területén akár ünnepnapon, sok évnyi tapasztalat, garancia, (70) 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű kárrendezés, megfizethető árak.

Szélvédő csere vagy szélvédő javítás?

Ha a kocsi szélvédője valamilyen módon megsérül, akkor a sérülés mértékétől és fajtájától függően vagy megoldható a szélvédőjavítás, vagy pedig nincs egyéb lehetőség, csak a szélvédő csere. Telefonon keresztüli elmondás alapján sokszor nagyon nehezen vagy egyáltalán nem dönthető el az, hogy lehet-e javítani a károsodott szélvédőt, vagy minden körülmények között szélvédőcserére van szükség. Azt szoktuk javasolni, ha az autó szélvédőjének szemrevételezése után saját magunk döntjük el, hogy melyik beavatkozás ajánlott.

A szélvédő csere folyamata – szélvédőcsere II. kerület

Szélvédőnk 3 rétegből áll, de előfordulhat, hogy súlyosan károsodik. A kőfelverődés, bármilyen elhanyagolható problémának is tűnik, komoly károkat okozhat. Ha az autóüveg betörik, vagy végigreped, máris ki kell cserélni. Mint a doktor a páciensnek, én is lényegesnek tartom elmondani a „diagnózist” és a kezelés lépéseit. A továbbiakban a szélvédő csere menetével ismerkedhet meg összefoglaló jelleggel.

  1. A megrongálódott üveget egy erre speciálisan kialakított célszerszámmal vagy kivágó dróttal besszük ki, odafigyelve arra, hogy a jármű látható, illetve nem látható részei ne rongálódjanak meg. Megeshet azonban, hogy menet közben, a nem látható helyeken létrejött karcolások a későbbiekben csúnya korrózióhoz vezetnek. Ezért ha már megtörtént a sérülés, azt egy speciális festékkel még a beszerelést megelőzően kell szervizelni.
  2. A régi autóüveg kivétele után jöhet az új behelyezése. Ezt gondos tisztítás előzi meg, ezután rákerül a keretre. Ha az megfelelő és károsodás nélkül lehetett kiszerelni, akkor a régi keretet tesszük vissza. Akár régi, akár új keretbe kerül az autóüveg, a soron lévő lépés ennek az üvegnek a beragasztása.
  3. Ennél a lépésnél a szakember nagy gonddal választja ki a legtökéletesebb ragasztót. roppant lényeges, hogy a ragasztó összefüggő karimává váljon, így megakadályozva az apró hézagos felületek beázását vagy a szélzaj létrejöttét. A ragasztó felvitele után beemeljük a szélvédőt.
  4. Egy tapadókorongos eszközzel a helyére tesszük, határozott mozdulatokkal beillesztjük, és egy speciális ragasztószalaggal az autó tetejéhez erősítjük. Ekkor még nem lehet közlekedni a járművel, el kell telnie az ún. műhelyelhagyási időnek. Ez idő alatt elvégezzük az antennák, fűtőszálak csatlakoztatását.

A fenti információk alapján látható, hogy a szélvédő cseréje nem rakétatudomány, de azért nem javasoljuk otthoni elvégzését!

Autóüveg csere árak – szélvédőcsere II. kerület

Az árakra vonatkozó bővebb információ a megfelelő menüpontban látható részletesen, de összefoglaló jelleggel annyit mondhatunk, hogy személyautó esetén 7 ezer Ft és 19 ezer Ft között, nagyobb autók és kisteherautók esetén 12 ezer Ft és 25 ezer Ft között, nagyobb teherautók esetén 20 ezer és 60 ezer Ft között várható, busz szélvédőcseréje 50 ezer Ft-tól kezdődik. A járművek oldalüvege esetén a rengeteg típus miatt egyéni árszabást alkalmazunk. Sokszor keresnek minket a következő kérdésekkel kapcsolatban:

  • szélvédő törés
  • szélvédő gumi feszítő
  • szélvédő ragasztás II. kerület
  • szélvédő üveg ragasztó II. kerület

Jellemző modellek, szélvédő javítást végzünk:

  • Opel Omega B szélvédő
  • Opel Corsa C szélvédő méret II. kerület
  • Wagon R szélvédő II. kerület
  • 12v szélvédő fűtés II. kerület
  • Golf 3 szélvédő matrica
  • Prius 3 szélvédő II. kerület
  • Mazda 6 szélvédő II. kerület
  • Audi 80 szélvédő II. kerület

Garanciális kérdések

  • Az általunk felszerelt autó üvegek gyári minőségűek (pl. Nordglass).
  • Minden autóüvegre fél év garanciát adunk, ha nincs rajta külső sérülés.
  • Autóüveg beázásra: 10 év jótállás rendeltetésszerű használat esetén

Miért minket bízzon meg a szélvédő csere elvégzésével?

  • Vállalkozásunk a szélvédő csere iparágára specializálódott (szélvédő, negyed üveg, hátsó üveg, ajtó üveg stb.)
  • Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megeshet, hogy teljesen ingyenesen javítható vagy cserélhető a kocsi szélvédője.
  • A szélvédő cserét mozgó műhelyünkkel, akár háznál is meg tudjuk csinálni.
  • Sok esetben rugalmasak tudunk lenni, és a szélvédőcserét munkaszüneti napokon is elvégezzük.
  • Személyautók autóüveg cseréjén kívül teherautók és autóbuszok szélvédőcseréjét is vállaljuk.
  • Cégünk kiváltképpen abban különbözik a szélvédő beszerelését, illetve cseréjét végző cégek többségétől, hogy kollégáimmal 15 éves szakmai tapasztalatunk van a szélvédő üveg cserében.
  • Munkánkat teljes körű garantált ügyfélelégedettséggel végezzük, hívjon minket nyugodtan!

A szélvédő pontosan olyan fontos biztonsági része az autónak, mint a megfelelő állapotban lévő gumiabroncs, ezért ne kockáztassa meg, hogy nem tisztességes céggel végezteti el a szerelést, ezért forduljon hozzánk most, ha kérdése van, vagy már meghozta a döntését! Szélvédőcsere II. kerület Az emberi élet védelmén és biztonságán kívül az a célunk, hogy a szélvédőjét Önhöz alkalmazkodva cseréljük ki akár a munkahelyén, a házánál vagy a mi műhelyünkben.

Szélvédő csere II. kerület – CASCO ügyintézés

Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így előfordulhat, hogy teljesen ingyenesen javítható vagy cserélhető az autó szélvédője. A kárfelvételhez szükséges nyomtatványok magánszemélyeknek: – jogosítvány, – forgalmi engedély, – törzskönyv, – személyi igazolvány, – meghatalmazás részünkre. A kárfelvételhez szükséges papírok cégeknek: – jogosítvány, – forgalmi engedély, – törzskönyv, – meghatalmazás részünkre, – aláírási címpéldány, – bélyegző. Ne feledje, a szélvédő csere CASCO ügyintézéssel akár ingyenes is lehet!

További szolgáltatásaink

A szélvédő cseréjén kívül a következő plusz szolgáltatásokat ajánljuk:

  • Lámpabúra polírozás II. kerület: a fényszórót több menetben lecsiszoljuk, majd újralakkozzuk. A munka kb. 30 percet vesz igénybe. Lámpabúra polírozás II. kerület
  • Szélvédő polírozás II. kerület: a szélvédő sérüléseinek eltüntetésére szolgáló módszer, amelynek ára és időigénye a sérülés mélységétől függ. Szélvédőpolirozás II. kerület
  • Szélvédő gravírozás II. kerület: megkülönböztetünk kvarchomokos gravírozást, zselés gravírozást, és UV lakk jelölést. Szélvédőgravírozás II. kerület
  • Nanobevonat II. kerület: speciális, vízlepergető hatású eljárás, amelynek révén növelhető a vezetés biztonsága. A nanobevonat javítja a sofőr reakcióidejét, csökkenti a téli jégképződést a szélvédőn, és redukálja a szennyeződések lerakódását (sár, bogarak). A könnyen tisztítható bevonat hatása kb. fél évig érvényesül, és ellenáll a mosóban végzett mosásnak is. Nanobevonat II. kerület

Ha a szélvédőjavítás II. kerület környékén érdekli, akkor kérjük, látogasson el partner oldalunkra: akciós autóüveg beszerelés II. kerület Ne feledje, autóüveg csere II. kerületterületén akár szombaton, hosszú időre visszanyúló, szakmai tapasztalattal, jótállással, önrész kedvezménnyel, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, becsületes autóüveg csere árakkal.

Megbízható szélvédő repedés javítás II. kerület

Megbízható, pénztárcabarát autóüveg javítás II. kerület környékén (06/70 602-6000), azonnal.

Autóüveg javítás II. kerület – gyakorlati tippek

Minden esetben takarja le a kár helyét, hogy ne koszolódjon tovább! Nyári időszakban az autóüveg gyorsabban reped! Ne mossa le az autóüveget a szélvédő üveg javítása előtt! Színezett szélvédő javítása is lehetséges! Fűtőszálas szélvédő üveget is lehet javítani! Hátsó és oldalsó szélvédő is javítható! Miért minket válasszon a szélvédő megmentésére? 1. A legfontosabb, amit velünk megőriz, a biztonság. Egyfelől kizárólag bizonyított minőségű szélvédő üveget szerelünk be minőségi gyártók termékei közül, másfelől ne hagyatkozzon szép számmal hirdető ál-szakemberekre, akik olcsó szerelést ígérve kihasználják az emberek jóhiszeműségét. Mi csakis jó minőségű anyagokkal és szerszámokkal dolgozunk, és ha minket választ, nem kell idegeskednie, számos referenciával rendelkezünk az autóüveg javítás és csere területén, mert egy évtizede szerelünk szélvédőket.Szélvédőjavítás II. kerület 2. Ünnepnap is végzünk hibaelhárítást, és akár az Ön otthonába is megyünk!Gyors szélvédő javítás II. kerület 3. Velünk pénzt is spórolhat, mivel a szélvédőt csak akkor cseréljük, ha javítással nem orvosolható a probléma. Gyakran elkerülhetetlennek tűnik az ember számára, de mikor tanácsos szakemberhez fordulni, mennyibe kerül, és melyik szakembert válasszam korrekt, gyors és megfizethető megoldásért? Személygépjármű, autóbusz, kamion, tehergépjármű autóüveg javítása a helyszínen.Olcsó szélvédő javítás II. kerület Gyakran kérnek tőlünk segítséget ügyfeleink a következő kérdésekkel kapcsolatban:

  • szélvédőcsík II. kerület
  • szélvédő gumi feszítő II. kerület
  • szélvédő szerviz
  • mannol 9804 szélvédő javító szett

Sokszor igényelt márkák, szélvédő cserét végzünk:

  • Opel Vectra B szélvédő gumi II. kerület
  • Opel Combo C szélvédő
  • Opel Astra K szélvédő
  • Clio 1 szélvédő
  • Prius 2 szélvédő
  • VW Golf 4 szélvédő ár
  • Peugeot 508 szélvédő
  • Porsche 924 szélvédő

SZÉLVÉDŐ CSERÉJE ÉS KAVICSFELVERŐDÉS JAVÍTÁS II. kerület térségében!

Gyors és professzionális szélvédőjavítás, a szélvédőn kövek felpattanása által okozott sérülések, repedések elhárítása garanciával, műhelyünkben, az Ön garázsában vagy a jelenlegi tartózkodási helyén, akár ingyenes kiszállással! Előfordul, hogy vezetés közben a szélvédőre felverődő kő olyan sérülést vált ki, amelyet orvosolni kell. Ha szerencsénk van, akkor nem kell szerelőt hívni, mert említésre sem méltó a probléma mértéke. Ha látható rés vagy törés jött létre a szélvédőn, akkor ne habozzon inkább mesterembert hívni, mert a személyi biztonság első számú szempont, és a problémás autóüveggel inkább ne közlekedjen! Gyakori eset, hogy az autóüveg a kő felpattanása hatására azonnal megreped, jól kivehető kár keletkezik, amit csak szakember beavatkozásával vagy szélvédő cserével lehet kiküszöbölni. Az autóüveg sérülésénél az egyik legalapvetőbb feladat, hogy miután megállapítottuk a bajt, akkor időben cselekedjünk, hogy minél jobb legyen az esély az autóüveg javítására! Jusson eszébe, ha kocsijáról van szó, tanácsos jó szakműhelyt megbíznia autó szélvédő javítás II. kerület régiójában (06/70 602-6000) történő végrehajtásához!

Helyszíni szélvédőcsere II. kerület

Néhány órán belül elvégzett nano bevonat autószélvédőre II. kerület régiójában akár hétvégén, rengeteg tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc. CASCO kárrendezés, tisztességes árak.

Szélvédőcsere vagy szélvédőjavítás?

Ha az autó szélvédője valahogyan sérül, akkor a sérülés mértékétől és fajtájától függően vagy lehetséges a szélvédőjavítás, vagy pedig nincs egyéb lehetőség, csak a szélvédő csere. Telefonos elmondás alapján sokszor igen nehézkesen állapítható meg az, hogy kivitelezhető-e javítani a megrongálódott szélvédőt, vagy minden körülmények között szélvédőcserére van szükség. Azt szoktuk javasolni, ha az autó szélvédőjének megtekintése után mi magunk döntjük el, hogy melyik megoldás ajánlott.

A szélvédő csere lépései – szélvédőcsere II. kerület

Az autó szélvédője 3 rétegből áll, de előfordulhat, hogy kritikus mértékben sérül. A kőfelverődés, akármilyen kis problémának is látszik, komoly károkat okozhat. Ha az autóüveg betörik, vagy végigreped, máris ki kell cserélni. Mint az orvos a páciensnek, én is fontosnak tartom ismertetni a „diagnózist” és az orvoslás menetét. Az alábbi szakaszban a szélvédő csere lépéseivel ismerkedhet meg röviden.

  1. A károsodott autóüveget egy különleges késsel vagy kivágó dróttal távolítjuk el, figyelve arra, hogy a karosszéria látható, illetve nem látható részei ne sérüljenek. Előfordulhat, hogy a folyamat alatt, a nem látható helyeken kialakult karcolások a későbbiekben csúnya rozsdásodásokhoz vezetnek. Ezért ha már megtörtént a kár, azt egy különleges festékkel még a beszerelést megelőzően kell kezelni.
  2. A régi autóüveg eltávolítása után jöhet az új berakása. Ezt alapos tisztítás előzi meg, ezután rákerül a keretre. Ha az megfelelő és sérülésmentesen tudtuk kivenni, akkor a régi keretet helyezzük vissza. Akár régi, akár új keretbe kerül az üveg, a soron lévő lépés ennek az autóüvegnek a beragasztása.
  3. Ekkor a szakember nagy gonddal választja ki a megfelelő ragasztó anyagot. roppant lényeges, hogy a ragasztó összefüggő karimává váljon, ezáltal kiküszöbölve a mikro hézagos részek beázását vagy a szélzaj létrejöttét. A ragasztó felkenése után helyére kerül az üveg.
  4. Egy tapadókorongos szerszámmal a helyére tesszük, határozott mozdulatokkal beillesztjük, és egy különleges ragasztószalaggal a jármű tetejéhez fixáljuk. Ezután még nem lehet közlekedni az autóval, el kell telnie az ún. műhelyelhagyási időnek. A várakozás közben elvégezzük az antennák, fűtőszálak csatlakoztatását.

Az előbb ismertetettek alapján látható, hogy a szélvédő csere nem elvontan bonyolult dolog, de azért nem javasoljuk otthoni elvégzését!

Autóüveg csere árak – szélvédő csere II. kerület

Az árakra vonatkozó részletes információ a megfelelő menüpontban olvasható részletesen, de röviden annyit mondhatunk, hogy személyautó esetén 7 ezer Ft és 19 ezer Ft között, nagyobb autók és kisteherautók esetén 12 ezer Ft és 25 ezer Ft között, nagyobb teherautók esetén 20 ezer és 60 ezer Ft között várható, busz szélvédő cseréje 50 ezer Ft-tól kezdődik. A járművek oldalüvege esetén a rengeteg típus miatt egyéni árszabást alkalmazunk. Gyakran kérnek tőlünk segítséget ügyfeleink a következő kérdésekkel kapcsolatban:

  • szélvédő gumi ragasztás II. kerület
  • szélvédő hővédő fólia
  • szélvédő újraragasztás
  • 3m szélvédő ragasztó II. kerület

Jellemző típusok, szélvédő javítást végzünk:

  • szélvédő C-max
  • Opel Corsa C szélvédő méret II. kerület
  • Opel Astra J szélvédő II. kerület
  • Golf V szélvédő
  • Prius 2 szélvédő II. kerület
  • Golf 3 szélvédő gumi
  • Mazda mx 5 szélvédő
  • Saab 93 szélvédő II. kerület

Garanciális kérdések

  • A részünkről felszerelt szélvédők gyári minőségűek (pl. Pilkington).
  • Minden üvegre 6 hónapnyi garanciát adunk, ha nincs rajta külső károsodás.
  • Autóüveg beázásra: 10 év jótállás előírásszerű használat esetén

Miért minket hívjon a szélvédő csere elvégzésével?

  • Vállalkozásunk az autóüveg csere területére specializálódott (szélvédő, negyed üveg, hátsó üveg, ajtó üveg stb.)
  • Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megtörténhet, hogy teljesen ingyen javítható vagy cserélhető a kocsi szélvédője.
  • A szélvédő cserét mozgó műhelyünkkel, akár háznál is el tudjuk végezni.
  • Sok esetben rugalmasak tudunk lenni, és a szélvédőcserét hétvégén is végrehajtjuk.
  • Személyautók autóüveg cseréjén kívül teherautók és autóbuszok szélvédőcseréjét is vállaljuk.
  • Cégünk kiváltképpen abban különbözik a szélvédő beszerelését, illetve cseréjét végző többi cégtől, hogy munkatársaimmal 15 éves szakmai tapasztalatunk van a szélvédő üveg cserében.
  • Munkánkat teljes körű garantált ügyfélelégedettséggel végezzük, forduljon hozzánk nyugodtan!

A szélvédő éppen olyan fontos biztonsági eleme az autónak, mint a megfelelő állapotú kerekek, ezért ne kockáztassa meg, hogy nem becsületes céggel végezteti el a szerelést, ezért forduljon hozzánk most, ha kérdése van, vagy már döntött! Szélvédőcsere II. kerület Az élet védelmén és biztonságán kívül törekszünk arra, hogy a szélvédőjét Önhöz alkalmazkodva cseréljük ki akár a munkahelyén, a házánál vagy a mi műhelyünkben.

Autóüveg csere II. kerület – CASCO ügyintézés

Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így előfordulhat, hogy akár ingyenesen javítható vagy cserélhető az autó szélvédője. A kárfelvételhez szükséges dokumentumok magánszemélyeknek: – jogosítvány, – forgalmi engedély, – törzskönyv, – személyi igazolvány, – meghatalmazás részünkre. A kárfelvételhez szükséges papírok cégeknek: – jogosítvány, – forgalmi engedély, – törzskönyv, – meghatalmazás a cégünk részére, – aláírási címpéldány, – bélyegző. Szeretnénk emlékeztetni, a szélvédő csere CASCO ügyintézéssel akár ingyenes is lehet!

További szolgáltatásaink

A szélvédő cseréjén kívül a következő plusz szolgáltatásokat ajánljuk:

  • Lámpabúra polírozás II. kerület: a fényszórót több menetben lecsiszoljuk, és újralakkozzuk. Ez a művelet kb. fél órát vesz igénybe. Lámpabúra polírozás II. kerület
  • Szélvédő polírozás II. kerület: a szélvédő sérüléseinek eltüntetésére szolgáló eljárás, amelynek költsége és időigénye a sérülés mélységétől függ. Szélvédőpolirozás II. kerület
  • Szélvédő gravírozás II. kerület: megkülönböztetünk kvarchomokos gravírozást, zselés gravírozást, és UV lakk jelölést. Szélvédőgravírozás II. kerület
  • Nanobevonat II. kerület: különleges, vízlepergető hatású technológia, amely által fokozható a vezetés biztonsága. A nanobevonat csökkenti a sofőr reakcióidejét, visszafogja a téli jégképződést a szélvédőn, és csökkenti a szennyeződések lerakódását (sár, bogarak). A könnyen tisztítható bevonat hatása kb. fél évig érvényesül, és ellenáll a mosóban végzett mosásnak is. Nanobevonat II. kerület

Ha a szélvédőjavítás II. kerület környékén érdekli, akkor kérjük, kattintson partner oldalunkra: megrepedt szélvédő szerelése II. kerület Hadd emlékeztessük, autóüveg csere II. kerületterületén akár a helyszínen, hosszú időre visszanyúló, szakmai tapasztalattal, garanciával, teljes körű CASCO kárrendezéssel, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, megfizethető szélvédő csere árakkal.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 3
Heti: 12
Havi: 73
Össz.: 10 735

Látogatottság növelés
Oldal: Helyszíni szélvédőcsere II. kerület
Szélvédőcsere Budapest, Pest megye - © 2008 - 2024 - szelvedocserebudapest.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »